2023. január 23., hétfő

 

Január 23: A magyar kultúra napja

 

magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezt a napot jelölte meg a Himnusz kéziratán.

Ebből az alkalomból érdemes meghallgatni a következő előadást:

Kölcsey Ferenc: Himnusz, a 130. genfi zsoltár dallamával

https://www.youtube.com/watch?v=JR3oXNRhFmI

 

Az előadás a Művészetek Palotájában 2019-ben volt. Előadja a 350 tagú összkar, orgonán kísér: Szilágyi Gyula orgonaművész vezényel Berkesi Sándor.


Nem köztudott, de a Himnusz verssorainak szótagszáma pontosan megegyezik a Szenczi Molnár Albert fordításában énekelt zsoltár szótagszámával. Az összes versszak minden sora szépen illeszkedik a genfi zsoltár dallamához. Kölcsey reformátusként a Debreceni Kollégium diákja volt, bizonyosan jól ismerte és énekelte is ezt a fontos és közismert zsoltárt.

Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész kutatta és hívta fel először a figyelmet erre az érdekes tényre, egyezésre.

A csillaghegyi református gyülekezet (ahol az irodalomtörténész is tag) évek óta rendhagyó Himnusz-énekléssel emlékezik meg a Magyar Kultúra Napjáról az ünnephez legközelebbi vasárnapi istentiszteleten.

Köszönet Battyányi Géza református lelkésznek, aki felhívta a figyelmemet erre a különleges kapcsolatra.

 

2022. május 4., szerda

 A hónap könyvei - május


1.


  Szőcsné Antal Irén által összeállított  ANYA - NYELV - BÚVÁR nyelvi játékok fejtörőkkel kikapcsolódásra csalogatja az olvasót. Lehet egyénileg, társaságban, családban, csapatban a különleges megoldásokon törni a fejünket.

Egyszerű szókincs gyarapítók, játék népnevekkel, állatokkal, mesterségekkel, szófajokkal, földrajzi nevekkel.

A változatos feladatok remek elmeélesítők mindenki számára.



2.


A Titkok és rejtélyek sorozat egyik különleges könyvét ajánlom az olvasók számára.

Növényekről, állatokról, az emberről, háztartásról, időjárásról, közlekedésről, technikáról,

csodákról olvashatunk.

-          Miért nem tudjuk megállapítani, hogy hány évesek az őserdő fái?

-          Miért nem csinál egy fecske nyarat?

-          Miért reszketünk ha fázunk?

-          Mi a pacemaker?

-          Miért nyeli el a fal és a szőnyeg a hangot?

-          Miért építik az űrhajók kabinját jó hőszigetelő anyagból?

Ezekre és sok más kérdésre a pontos választ megtalálhatják az érdeklődők Szabó Zoltán és Rókáné Kalydi Bea könyvében .


2022. április 11., hétfő

Április 11: A magyar költészet napja


Zelk Zoltán: 

Mese a legokosabb nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt,

túl a hegyen, túl a réten,

egy kis erdő közepében,

az erdőben egy tisztáson,

fűszálakból vetett ágyon,

ott, ahol sosem járt ember,

s egy farkas a polgármester,

ahol ezer róka túr,

ott lakott egy kicsi nyúl.

A kis nyúlnak háza nem volt,

szeme kettő, orra egy volt,

hosszú füle, kurta farka,

semmi furcsa nem volt rajta.

Egyszer volt, hol nem volt,

egyszerű kis nyuszi volt.

Szarvas és jóbarátja,

minden madár jó pajtása,

így éldegélt békességben,

a kis erdő közepében.

Így éldegélt, amíg egyszer

meg nem halt a polgármester,

a bölcs farkas, s eltemették,

megsiratták, mert szerették.

Az állatok összegyűltek,

egy tisztásra települtek,

éjjel-nappal tanakodtak,

polgármester választottak.

Róka mondta: Róka legyen!

Szarvas mondta: Szarvas legyen!

Őz kiáltott: Őzön a sor!

Teli faág, teli bokor,

madár ült minden ághegyen,

s kiáltozták: Madár legyen!

Addig-addig tanakodtak,

a végén majd hajba kaptak,

míg egy nyúl szólt: Most az egyszer

nyúl legyen a polgármester!

Erre elkezdtek kacagni.

Nem tud az mást, csak szaladni,

az árnyék is megkergeti,

úgy megijed, hideg leli,

ha ág zörren, rögtön szalad,

vagy meglapul a fű alatt.

Most legyen okos az ember,

ki lesz itt a polgármester?

Szól a bagoly az ághegyen:

Az a fontos, hogy okos legyen!

Akár bátor, akár gyáva,

ész legyen a kobakjában.

Mind így szóltak: Okos beszéd!

Próbáljuk ki, ki-ki eszét…

Igen ám, de hogy próbáljuk?

Máris szólt a bagoly rájuk:

Aki becsapja a rókát,

az kiállotta a próbát!

Rajta szarvas! Rajta, őzek!

Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!

Ki tud győzni az észtornán?

Ki tud kifogni a rókán?

Előbb az őz került sorra.

Ide figyelj, ravasz róka!

Felhők közt lakik az égen,

sohasem járt erdőn, réten,

mégis ő növeszt fűszálat,

zöldbe borít bokrot, ágat…

Nevet csak ezen a róka.

Ez aztán a nehéz próba!

Jobban tudom, mint te magad,

mi volna más, ha nem a nap!

Most a szarvas került sorra.

Én aztán megfoglak, róka!

Nincsen lába, mégis szalad,

de mégis egy helyben marad…

Megint csak így szólt a róka:

Ez aztán a nehéz próba!

Jobban tudom, mint te magad,

mi volna más: folyó, patak!

Most a kis nyúl került sorra.

Erre felelj, ha tudsz, róka:

ha megfelelsz, most az egyszer

te leszel a polgármester!

Nincsen szárnya, mégis repül,

fákon, bokrokon hegedül,

ha nem repül, nincsen sehol,

de mégiscsak van valahol,

nincsen szárnya, nincsen lába,

mégis a világot járja…

Töri is fejét a róka,

ennek a fele se móka,

hiába, no, nincs felelet,

mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!

Szól a nyuszi: Figyelj, róka!

Hogy mi lehet? Mi más volna?

Ismeri a nyár s a tél,

mi lehetne más: a szél!

Kis nyúl főzte le a rókát,

ő állotta ki a próbát,

az erdőben akkor egyszer,

nyuszi lett a polgármester.

Egyszer volt, hol nem volt,

egyszerű kis nyuszi volt.

hosszú füle, kurta farka,

semmi furcsa nem volt rajta. 

2022. március 3., csütörtök

 A hónap könyvei - március


1.




James Harrison és Mike Hobbs

fejtörőket, logikai játékokat gyűjtött össze

Tornáztasd az elméd! című könyvében.

 

Szívesen ajánlom az érdeklődők számára, akik fejleszthetik memóriájukat, kreatív gondolkodásukat, verbális intelligenciájukat, agyban rejlő lehetőségeiket.



2.

Ki ne szeretné a csokoládét?

Öt szerencsés gyerek részesülhet abban a kitüntetésben, hogy bebocsátást nyer

Vonka Vilmos úr csokoládégyárába:

Bendő Bandi, akinek az evés a hobbija

Csap Veruska, akit a szülei elkényeztettek

Nyájas Viola, a rágógumizás világbajnoka

Kép Ernő, aki folyton a tévét nézi

Picur Karcsi, aki e könyv hőse, aki mindig korgó gyomrú kisfiú.

Mi vár a gyerekekre, amikor bejutnak a  csokoládégyárba és sorban megszegik Vonka Vilmos úr utasításait?

Ezt tudhatja meg az érdeklődő olvasó Roald Dahl tanulságokban gazdag meseregényéből.



3.

Petőfi humorának, fényes kedvének ékes bizonyítéka A helység kalapácsa  című vidám eposza, amelyet az érdeklődőknek ajánlok.

A cselekmény helyszínei az 1840-es évek Magyarországába vezetik el az olvasót.

Szereplői:

a széles tenyerű Fejenagy (a helység kovácsa), a kántor, Szemérmetes Erzsók, Harangláb, Csepü Palkó, a kisbíró, Márta.

Kalandjaik könnyű, szórakoztató kikapcsolódást ígér.

2022. február 4., péntek

A hónap könyve felnőtteknek 

Február


A József Attila - díjas és Babérkoszorú Díjjal kitüntetett Száraz Miklós György  jelen korunk írójának könyve a csavaros észjárású  SZÉKELYEK   történelméről és hagyományairól íródott.

A könyvet felső tagozatos tanulóknak, felnőtteknek ajánlom, akik mélyebb ismereteket szeretnének megtudni  

a székelyek krónikájáról, Szent László legendájáról, templomaikról, a csíksomlyói búcsúról, a Csíki Könnyező Madonnáról, a székely írásról, a bujdosó fejedelem apródjáról, a székely balladáról, Kőrösi Csoma Sándorról - a messziségek vándoráról, Áron püspök hagyatékáról.

A székelyek különleges szókincsét a könyv egyes oldalain ábécé betűrend szerinti szómagyarázatok egészítik ki.

A könyv eredeti fotókkal gazdagon illusztrált, így könnyen értelmezhetők a történelmi, tudományos szövegek.


Ajánlom az érdeklődők figyelmébe a könyvtárunkban megtalálható könyvünket.

 A hónap könyve - február


Most két ismeretterjesztő könyvet ajánlunk a gyerekeknek.


A  VADON VILÁGA



A BBC filmtárából Sóskuthy György fordításában könyvtárunkban megtalálható
különleges kis testű ragadozókról szóló újabb könyvünk, amit szívesen ajánlok az érdeklődők figyelmébe.
A különleges képekkel illusztrált könyv tartalmában részletesen bemutatja az állatok származását, jellemzőiket, életmódjukat.
Néhány példa a talán számotokra kevésbé ismert érdekes állatok közül:
Hermelin, Rozsomák, Északi petymeg, Szurikáta, Kispanda

Kiegészítik az ajánlott könyvet szómagyarázatok és hasznos internetes weboldalak.


KépJó szórakozást!Kép





SZÁZ LEGENDA, SZÁZ SZÉP HELY



Ki ne szeretné a világ gyönyörű, nevezetes helyeit felkeresni és legendáit

megismerni?

Zima  Szabolcs által írt és szerkesztett  SZÁZ LEGENDA, SZÁZ SZÉP HELY 

című könyvét olvasva az olvasó megismerheti ezeket a varázslatos helyeket,

amelyeket Lévainé Barna Ágnes gazdagon illusztrált szép, színes képei

egészítenek ki.


Szívesen ajánlom mindenki számára iskolánk könyvtárában megtalálható új

könyvünket, amiben az alábbi érdekességekről is olvashattok:

  Szerelmesek erdeje

  A kínai császár fala és cseréphadserege

  Mi az Édenkert?

  A hercegnő tornya

  A mágneses hegy

  Fabergé ajándéka

  Napóleon különös ötletei

  Petőfi mézeshetei 

  Szégyenkező szobrászok

  A tihanyi visszhang

  Hamlet vára

  A kagylók kincse

  Egyetlen szavazat 

  A szabadság fekete asszonya


Kép

2022. január 21., péntek

 


A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben.

Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak, megrendezik az Együtt szaval a nemzet című programot és a Magyar Drámaíró Verseny döntőjét.